Tizenkét nap, 197 verzió, meg egy kihívás. Persze mindez egy megbékélős sztoriban, tüske nélkül és a Tinder-fiókomban. 

Jelenleg 197 match boldog tulajdonosa vagyok. Viszont ez bármelyik pillanatban változhat. Mivel a matchek száma fel-le ugrálhat, bukfencezhet, fejre állhat, netán kötelet mászhat… de a boldogságomat az egyik „párom” sem fogja befolyásolni.

A Tinder-kihívás eddigi részeiben egyenként megismerkedhettetek a „párjaimmal”, Egyeskétől kezdve Heteskéig, akik a történeteikkel karaktert érdemeltek. (Részletes(ebb) sztorizgatások: Online jelentem: Superlike a Tinder-kihívás első napjának!, A Tinder-kihívás: Karakteres zöld pipák – 1. rész, A Tinder-kihívás: Így Tinderezik egy szentimentálisszőke – 2. rész, A Tinder-kihívás: Bakker, Tinder… egy extra feltétet is elfelejtettél! – 3. rész, A Tinder-kihívás: Pang a Tinder, érik a piros iksz – 4. rész)

Hosszú utat jártam be. Egy olyan utat, ahol évekig online kerestem magam mellé valakit, aki mosolyt csal az arcomra, aki miatt törölhetem a Tindert és... aki miatt majd újra regisztrálhatok az alkalmazásra. Egy örökös körforgás, amely pofátlanul magába szippantott. Aztán átestem a ló túloldalára, töröltem magam, s rádöbbentem, az önbecsülést tényleg nem matchekben mérik.

Majd támadt egy őrült ötletem, a Tinder-kihívás, amelynek ma, a tizenkettedik napját pipálhattam ki. Persze zöld színnel, mert úgy az igazi, amúgy „csak” két napom maradt megbékélni a Tinderrel. És hogy mit érzek? Nyugalmat.

De tényleg. Egyszerűen – és kétszerűen is – nyugodt vagyok. A múltban történtek miatt pedig egyáltalán nem maradt bennem tüske. És ahogy a legutóbbi bejegyzésem utolsó karakterét leütöttem, rezgett a telefonom. Éreztem, az a vibrálás más lesz, mint a többi. Igazam lett, s nem maradtam sztori nélkül.

Egy elültetett gondolat

Örömmel fogadom a visszajelzéseket. Nem történt a héten sem másként, amikor az egyik barátnőmmel együtt ebédeltem. Tudom, támogat mindenben, és szívből örül a sikereimnek, viszont fogalma sincs, mi az a Tinder. Évek óta boldog párkapcsolatban él, tulajdonképpen sosem volt szüksége online társkeresésre. Ő azon kevesek közé tartozik, akiket nem szippantott magába ez az egész „Odaát”, s nem próbált idegeneket meggyőzni arról, ő egy főnyeremény. Egyszerűen csak máshogy alakult az élete.

A vele folytatott beszélgetés elültetett bennem egy gondolatot. Vagyis annak a csíráját, hiszen én nemcsak tinderezőkhöz szólok, hanem nemtinderezőkhöz is. Például az önbecsüléssel, mint témával. 

Szóval itt van ez a csodálatos önbecsülés, amelyről sokáig azt hittem, összefüggésben áll a "párok" számával. Ma már tudom, tévedtem. De mennyivel könnyebb Tinderen ikszelgetni-pipálgatni, mint személyesen közölni bocsnem. Mennyivel egyszerűbb online meggyőzni valakit arról, egy főnyeremény vagy, és nincs szükséged a megerősítésére. Ó, dehogynem! Persze, jól esik egy bók, egy dicséret, meg több száz match, amely tuningolja az önbizalmadat! A Tinder-korszakom nagy felismerése: az önbecsülést nem matchekben mérik. Oké, ma már tudom, tényleg nem a "párok" száma a mérvadó. Viszont még mindig akadnak olyanok, akik kudarcként élik meg, ha az applikáción nem válaszolnak nekik, nem írnak vissza, vagy szimplán csak nem jön az a bizonyos vibrálás. 

Tehát aki még sosem Tinderezett, ne essen kétségbe, semmiről sem maradt le. Aki pedig most ismerkedik az alkalmazással, vagy még mindig használja, most tapsolja meg magát, mert a legkönnyebb módját választotta a partnerkeresésnek. 

 „Belőled nem lesz blogposzt.”

Ja, és más sem.

Mondjuk potenciális (pár)jelölt.

Szóval néhány „párom” hiába toporgott az élvonalban, valami mégis jelezte a hibaüzenetet. "Belőled nem lesz blogposzt."

Viszont van egy Nyolcaska és egy Kilenceske, akik kivételt képeznek, ezért úgy döntöttem, jár nekik az #ötperchírnév.

A legutóbbi bejegyzésem óta folyamatosan gyűlnek a matchek. A segélykiáltásom célba ért, és a vibrálás egyre erősebben jelentkezett. Hazudnék, ha azt írnám, bármelyik Tinder-párommal működhetne a kémia, viszont a rekeszizmaimra kifejezetten jó hatással vannak.

Mint (szőke) nő, imádok kombinálni meg taktikázni – ez meglep bárkit is? –, szóval  változtattam a keresési feltételeken és kiszélesítettem a korosztályt, így huszonegytől harminckettőig jöhetnek a tetovált és/vagy borostás férfiak. Mármint „jöhetnek”. A taktikám csúcspontján arra a következtetésre jutottam, a huszonegy évesek örömmel húznak jobbra, mivel egy lassan negyed évszázados – atya ég, de rosszul hangzik –, szóval inkább huszonöt éves (szőke) nő mutathat valami újat (?). Esetenként viszont fordul a kocka, s ők lepnek meg engem, például Nyolcaska ezzel a kérdéssel: „Mi a terved  egy huszonévessel?” – talán elmondom neki, a Mikulás… igen, persze, létezik. Viszont a humorérzéke hagy némi kivetnivalót maga után, mivel leírtam neki, huszonegy évesen már „mindenhol” nagykorú. Erre még egy emojit sem kaptam válaszul.  Kár!

Mindeközben egy másik beszélgetésben megtaláltam a lehető legrosszabb csajozós szöveget, amit valaha is kaptam „Odaát”. Szóval: „Faszi vagy, nem?” A „párom”, Kilenceske ezt baromira viccesnek találta, így péntek este, és ha ez a szöveg bárkit is levesz a lábáról, akkor OKÉ. De nálam ez nem jött be. Rohadtul nem vicces egynél több humoros mondatban, a „faszi vagy” szókapcsolatot egy nőnek címezni. Főleg nem nekem. Mert én megmondom a frankót, szóval Kilenceske: ez most nem nyert. 

 197 verziót ismerek a Megbékélésre

A Tinder-kihívás tizenkettedik napján százkilencvenhét verziót dobott elém a Tinder a Megbékélésre – szigorúan nagy kezdőbetűvel, persze glazúrmentesen. Mivel mégiscsak létezik fair-play, az extra feltét még sehol, na, jó… nem vagyok telhetetlen, tehát türelmesen várom a vasárnap estét, hiszen akkor hivatalosan is véget ér a kihívás. És hogy addig hogyan alakul a sztori…

Majd a 197 „párom” megmutatja. A Tinder-fiókomban. 

(Fotó: We Heart It)