Jelentem, lelkesen szelektálok a felhasználók között, a borostás férfiakra még mindig rögtön kattintok, és rohamtempóban gyűjtöm a „párokat”. Mindeközben túléltem a Tinder-kihívás első napját. Superlike!
Nem keresek szőke herceget fehér lovon
Elkezdődött. És túléltem a Tinder-kihívás első napját. Az érzelmeim vegyesek: egyszer tetszik az applikáció, hiszen mesterfokon növeli az önbizalmamat, másszor meg nem tudok mit kezdeni a folyamatosan áramló üzenetekkel. Igazából a szituáció is más.
Amikor órákat töltöttem a Tinderrel, eszembe se jutott, hogy változtassak a szokásaimon. Mert az már egy szokás volt. „Függőként” használtam az alkalmazást, remélve, megtalálom azt a különleges személyt, akit keresek. De sosem találtam megfelelő partnert, akivel igazán úgy alakult volna a dolog, hogy az megérdemelje a „boldog” jelzőt. Egy ideálképet kergettem, s minden egyes nagyon szimpatikus „páromra” ráaggattam azokat a tulajdonságokat, amelyek köszönőviszonyban voltak az ideálommal. Az a módszer baromira nem jött be.
Ma már máshogy állok az applikációhoz, ezért változtattam a módszeremen is. Nem keresek szőke herceget fehér lovon. Nem aggatok senkire sem tulajdonságokat, nem képzelek bele többet a szituációba, mint ami ténylegesen „van”, csak szimplán próbálok megbékélni a Tinderrel. Hiszen ez az elsődleges célom. Két hetet adtam magamnak, hogy nyugodt szívvel köszönjek el az applikációtól, s közben nektek sztorizgassak.
Egyébként kicsit korábban – ám szentimentálisszőkén – regisztráltam, hogy előkészítsem a terepet. Amit tapasztaltam… Tudjátok mit? Inkább leírom.
Amikor regisztráltam a Tinderre, még külföldön voltam, s ahogy közeledtem Magyarországhoz, a „radar” még erőteljesebben működésbe lépett. Bemutatkoztak az elszánt „jelöltek”, illetve hirtelen ugrásszerűen megnőtt azoknak a száma, akik privát üzenetben szerettek volna velem – minden áron? – kapcsolatba lépni. Netalán tán bejelöltek ismerősnek, mivel láttak Tinderen. (?) Sokat gondolkodtam azon, hogyan „díjazhatnám” az effajta igyekezetet, illetve az irigylésre méltó kitartást. Végül megtaláltam a legkézenfekvőbb megoldást: karaktert kapnak tőlem ajándékba, szóval #ötperchírnév .
Meglepő módon akadtak olyanok, akik értelmesen kezdtek el velem kommunikálni. Kerülték a standardmizut, sőt képért sem könyörögtek. Még Facebookért sem! Amúgy bennük látok potenciált, egy találkozó erejéig. A Tinder még mindig meg tud lepni.
Egyébként a profilomról röviden annyit, hogy kiválogattam azokat a képeket, amelyekre tudtam, ugranak a férfi felhasználók. Ezért azokat feltöltöttem a profilomra, mivel gondoltam, ha eddig is sikert arattak azok a fotók, akkor miértisne? (Amúgy a képeken nem pózolok lenge ruhában, mielőtt bárki is rosszra gondolna. Meg a tizennyolcas karikára asszociálna.)
A Tinderen született bemutatkozásom kisebbfajta szarkazmussal átitatott, s poénnal megszórt valamiként funkcionál. Bőszen elláttam minden jóval, jaj, és még hashtag-gel is! Ugyebár, ő ki nem maradhat a mókából, de egyedül unatkozott volna, így helyet kapott mellette néhány superlike is. Szóval lesz itt sztori bőven, Kedveseim!
"Legyél olyan, mint a Tinder: Lepj meg!"
Rohamtempóban gyűlnek a matchek, sztorim akad bőven, a cél minimum kétszáz „pár”, amiből vidáman tudok válogatni. Viszont még ennél is gyorsabb tempóra kell kapcsolnom, s kicsit irányítanom, hiszen szeretném átélni azt a pillanatot, amelyet az a Tinder-találkozó ad(hat), amely korántsem félresikerült.
"Legyél olyan, mint a Tinder: Lepj meg!" – A következő "párom" valóban eszerint cselekedett. Viszont pejoratív értelemben.
(Ezúttal számokkal fogom megnevezni a Tinder-párjaimat, mivel az ábécé betűit alkalmaztam már párszor. Ugyebár fő a változatosság. )
Tehát az első „párom” – továbbiakban Egyeske, a nemtudommitmondjakrá kategória éllovasa… Kezdjük ott, hogy egynél több hangulatjelet használt. Majd valahogy az írásra terelődött a szó, ezért óvatosan megemlítettem Egyeskének, blogolok, mire ő: „Írhatnál a cigányokról is, vagy a zsidókról. xdxdxd … Annak legalább van értelme xd”. Amúgy a helyesírási hibákat javítottam. Egyébként szívesen. Egyébként rohadtul nem vicces.
Álljon meg a menet! Most komolyan… van olyan ember, akinek a (blog)írásról a fenti mondatok jutnak eszébe?! Ledöbbentem, aztán különböző helyszínek keringtek gondolataimban, melyik melegebb éghajlatú területre küldhetném el a „páromat”, szimplán csak ottlenni. Végül inkább nem reagáltam az üzeneteire, és nem válaszoltam neki. Nem láttam annak értelmét, hogy karaktert pazaroljak rá.
Egyeske meglehetősen sokkolt a gondolkodásmódjával, a többi „párommal” viszont kifejezetten elégedett vagyok. Már amennyire ez egy társkereső applikáción lehetséges. Mellékesen még mindig rögtön kattintok a borostás férfiakra. Mellékesen.
Szóval a Tinder-párjaim mintha bátrabbak lennének. Az eddigi tapasztalataimnak ellentmondva, félelmet nem ismerve nyúlnak a „varázsdobozukhoz” – és ez még mindig jobb, mintha online máshoz nyúlnának –, amely rengeteg kincset rejt: mizut, kettőspontnagydét – úgy, mégiscsak „helyesebb”, illetve különféle csajozási szövegeket. Igazán botrányos, felszedlekúgyistenigazából szöveg még (!) nem landolt az üzeneteim között… ám két hét alatt sok minden történhet.
Például változtatok a keresési feltételeken.
Vagy megírom a Tinder-kihívás első részét. Mondjuk holnap.
(Fotó: Pinterest)
