A (társ)keresés

2017. május 26. - ennaa

Az arcod, amikor az ígéretes Tinder-párod köddé válik, és újra kezded a (társ)keresést. De már okosabban. #éstapasztaltabban

Az üzenet, amit nem küldtem el neked

Gondolataim a virtuális valóságról és a változásról, egyébként pedig nem követem a múltam "példáit"

large_7.jpg

Gondolatban megfogalmazódott bennem egy üzenetet. A soraimat egy virtuális borítékba csomagoltam, amelyet egyszer majd elküldök neked: álarc, filterek és emojik nélkül. De addig némán nézek magam elé. Érzem, valami változott. Bennem. És körülöttünk.

Némán nézek magam elé. Pedig én szeretek beszélni, kifejezetten szeretem halla(t)ni a hangomat. Viszont most valami változott. Bennem. És körülöttünk.

Hinni akartam, hogy nem vallok (ismét) „kudarcot”, hinni akartam, ez más lehet. Hinni akartam azt is, minket tényleg, de tényleg egymásnak teremtettek, és majd boldogan élünk tovább a valóságban – nem pedig online, egymás adatlapját fürkészve.

A virtuális valóság kötelező lépcsőfokait már külön-külön is bejártuk, mégis közösen tettünk egy próbát arra, hogy szintet lépjünk. Egy olyan szintet, amelyre igazán lehet építkezni, egyre feljebb és feljebb jutni. Megismerni a másikat: álarc, filterek és emojik nélkül.

Mindeközben megfogalmazódott bennem néhány gondolat. A gondolataim üzenetté rendeződtek, majd egy virtuális borítékba csomagoltam azokat. És vártam. Nem tudtam (még) elküldeni neked. Az üzenet tartalmazná az érzéseket, amelyeket kiváltottál belőlem. A félelmet, hogy „megfelelek-e” neked és az igényeidnek, az örömet, amelyet már az első találkozásunknál is éreztem, a kételyt, hogy biztosan rendelkezem-e azzal a bizonyos plusszal és a szenvedélyt. A szenvedélyhez nem társult sallang, mellébeszélés, csak mi. Senki és semmi más.

Viszont nem hiszek a maradjunkbarátokban. Elcsépelt magyarázat, vagyis inkább kifogás arra, miért nem passzolunk. Ha pedig valami nem működik, annak oka van. Meg a találkozásunknak, az együtt töltött időnek és a továbblépésnek is. Éppen ezért nincs szükség kötelékre közöttünk. Csak sérülnénk...

Az üzenetben elolvashatnád azt is, mennyire sokat adtál nekem. Tanultam tőled. Tanultunk egymástól. Váratlanul betoppantál az életembe, és a virtuális postaládámba. Akkor érkeztél, mikor készen álltam rád. Tudod, én... nem akarlak bántani. Hiszen jól tudom, egy-két őszinte szó úgy fáj, mint egy tőrdöfés. Ezért néha csak... néha csak ok nélkül kilépnénk. Se szó, se beszéd, némán. Pontosan úgy, ahogy most én nézek magam elé.

Némán szorongatom a képzeletbeli borítékot, benne azzal az üzenettel, amelyet nem tudok neked elküldeni. Noha a múltbeli „kapcsolataimban” többen választották az eltűnést – divatosabb szóval élve a „köddé válást”, és annak művészetét –, én nem akarom követni a példájukat. Mert ők képtelenek voltak elém állni, és kimondani: nem megy.

Végül hosszas hezitálás után, lezárom a borítékot. S kiejtem az első szót: 

Tovább...

(Fotó: Innen)

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot, és kövesd a blog hivatalos Facebook-oldalát: https://www.facebook.com/ennamegmondja

És csatlakozz bátran a zárt közösségünkhöz: https://www.facebook.com/groups/1280030612084525