Csak pozitívan!

2017. február 24. - ennaa

Amikor megírod az e-mailt a gyermekkori énednek, mosolyogsz. Őszintén mosolyogsz, mert tudod, tele lesz sikersztorikkal az élete(d). #csakpozitívan

Kevesebb hiszti, több mosoly! - Egy tök őszinte e-mail a gyermekkori énemnek

Nosztalgiáztam az emlékeim képkockái között, majd írtam egy üzenetet, Natisnak, egyébként baromira inspiráló sorokba csomagolva

large_1.jpg

Oké, a tinédzserkoromat már képkockákba zártam, de nem bírtam magammal, és tovább nosztalgiáztam. Az emlékek sorra zúdultak rám, majd írtam egy tök őszinte e-mailt a gyermekkori énemnek, Natisnak. Kevesebb hiszti, több mosoly! - inspiráló sorok következnek.

Szia, Natis!

Először is kevesebb hiszti, több mosoly! Másodszor is, nem kell állandóan panaszkodni a fiúk miatt, a csalódások miatt meg pláne nem, és hidd el, megtalál majd az, akinek meg kell találnia! Addig pedig élvezni fogod a szingliséget, de az egy másik történet. Szóval nem kell görcsölni azon, hogy nem tanultál meg zongorázni, nem gáz csak az első osztályban kitűnő tanulónak lenni, és nem vagy kevesebb a kettes matematika témazáród miatt sem. Senki sem tökéletes, és kapaszkodj meg: te sem vagy az!

Emlékszem, amikor hétévesen, a családdal együtt átköltöztél Magyarországra, és nem tudtad, mi fog történni. Minden új volt számodra/számotokra, nem találtad a helyedet, persze kezdetben tök izgi volt… aztán tudatosult benned, mindent elölről kell kezdened – már amennyire hétévesen „tudatosulhatott” benned az a hatalmas változás. Hétévesen magyar iskolába kerültél, és örültél, hogy magyarul beszélhetsz, tanulhatsz. 

Arra is élénken emlékszem, többször iskolát váltottál. Majd az egyik sporttagozatos, általános iskolában sokszor érezted, kevesebb vagy másoknál. Utáltad, hogy nem tudsz kötelet mászni, nem vagy olyan gyors, mint a többiek, és rettegtél a bordásfal puszta látványától is. Minden egyes kudarcot arra vezettél vissza, kövér vagy, az osztálytársaid pedig sokszor kuncogtak a hátad mögött. És nagyon kicsinek érezted magad a – szerinted – óriások között. DE!

Semmivel sem vagy kevesebb másoknál! Nem kell folyamatosan ostoroznod magadat, és tudom, borzasztóan szar érzés, ha nem tudsz kötelet mászni, vagy fejen állni… de ennél nagyobb dolgokkal is meg fogsz birkózni az életed során.

Neked is vannak értékeid, azokat a plusz kilókat, úgyis ledolgozod, még akkor is, ha az elsőre lehetetlennek tűnik. Idővel belátod, csak előre kell nézni, egyenesen előre. Mert lesz valamiféle belső erő, amely hajtani fog. A szenvedélyed, az akaratod és az „égő vágy”, hogy elérd a céljaidat. Rohadtul hinni fogsz magadban, mert a Hited mindenen át fog lendíteni.

Például az első szerelmen, amikor úgy érzed magad, mintha a kedvenc hollywoodi lávsztoridba csöppennél bele, aztán koppansz néhányszor, hiszen „rossz” emberbe zúgsz bele. Hosszú ideig tart, de feldolgozod. Ahogyan azt is, hogy az online ismerkedésből nagyon ritkán alakul ki komolyabb kapcsolat. Főleg a te esetedben… nehezen döntöd el, mit akarsz, amikor meg eldöntöd, rádöbbensz, mégse jó úgy neked. Tényleg nehéz lesz rajtad kiigazodni, hidd el, én már csak tudom… Aztán jön az áttörés, a Tinder. A Tinderrel kifejezetten viharos kapcsolatod lesz. Először kurva jó móka, és nagyon élvezed a matchelgetéseket, aztán elkezdesz találkozgatni a „párjaiddal”. Ahogy telnek-múlnak az évek, az alkalmazás már semmi pluszt nem fog neked adni. Kezdesz érzelmileg „kiégni”, mert sportot űzöl a találkozókból, de a Tinder számodra sosem lesz szexpartnerkereső. Nem leszel sosem olyan lány, és nem adod magad könnyen. Megválogatod a partnereidet, és nem azért, mert „szexista kretén”, esetleg „baszatlan kurva” vagy, hanem azért, mert tudod, mit akarsz.  Számodra a Tinder kezdetben lehetőség, hogy találj valakit, aztán idővel függőséget okoz... a végén pedig már leállsz az alkalmazással, mert kezdesz átesni a ló túloldalára. És mivel letörlöd az applikációt, így több időd marad másra. Például blogolásra, vagy önfejlesztésre. 

A Tinder-korszakod alatt megunod, hogy NEM sikerül semmi sem az életedben, úgy, ahogy szeretnéd. Állandóan másokat hibáztatsz, meg tuti bennük van a hiba, és nem benned, neked persze semmin sem kell változtatnod… majd betelik a pohár. Miután letörölted az alkalmazást, megismerkedsz a pozitív hozzáállással, az önfejlesztéssel, a hálával, mint fogalommal és baromira sikerorientált leszel. Minden egyes nap hinni fogsz magadban, a sikereidben, meg a csodálatos Blogodban. Az Enna Megmondja nemcsak egy személyes blog, hanem egy olyan felület, ahol a gondolataidat megoszthatod a kedves Olvasóiddal. Egytől egyig rajongsz az Olvasóidért, imádod, hogy érdekli őket az, amit csinálsz. És amit írsz. Ezért pedig hálás leszel.

Küzdesz. Küzdesz azért, minél jobb legyél, minél jobban átadhasd a gondolataidat. Persze írás formájában, balkézzel, és tök egyedi, glazúrmentes köntösbe csomagolva. Mindemellett büszke leszel magadra, hogy neked mindig van: sikersztorid és Tinder-sztorid egyaránt. A stílusodat egyesek imádni fogják, mások pedig rohadtul nem. De ez ilyen... majd ehhez is hozzászoksz. 

Miután egyre több könyvet olvasol, és egyre jobban érzed magad a bőrödben, látni fogod, tényleg működnek a dolgaid. Főleg ha igazán és tiszta szívvel akarod azokat. Mindeközben elhatározod, segítesz másokon. Vagyis másoknak. Elkezdesz többet mosolyogni a pénztárosra a sarki üzletben, meg a biztonsági őrre is, a BKV-ellenőrre, illetve az idős hölgyet előre engeded a sorban, még akkor is, ha te nagyon sietsz. A sikerorientált könyveidet örömmel adod kölcsön a barátaidnak, mert hiszel bennük, és igyekszel jó példát mutatni nekik (is). Eszed ágában sincs bárkinek ártani, ott segítesz ahol tudsz. És értékeled az élet apró örömeit.

Ez az életforma, életstílus boldoggá tesz. Nem leszel „agymosott”, csak elkezdesz egy másik perspektíva után kutatni, amelyben időközben otthonra lelsz. Jóllehet magasztos szavak, de őszinték. Ezért is leszel hiteles. A soraid inspirálóan hatnak majd azokra, akik hagyják, hogy hasson rájuk. A blogod pedig segítségedre lesz ebben.

Szóval, Natis, kukába az aggódással! Nincs veled semmi probléma, ugyanolyan értékes gyermek vagy, mint a többi, és ne engedd, hogy a kisebbségi komplexusod börtönbe zárjon! Viszont a hisztit tényleg felejtsd el, a pasik nem szeretik. Meg nem áll jól neked, ahogy a csilivili, színes harisnya sem. De majd úgyis megtanulod…

És azt is, hogy higgy magadban!

Szeretettel,

A 24 éves éned, Enna

(Fotó: Innen)

Képkockákba zártam a tinédzserkoromat

Emlékek a gimnáziumi évekről, meg Tusiról, a szőke fruskáról, aki szeretett drámázni, egyébként értett is hozzá

nnn.jpg

Tusi szerette a gimnáziumi éveit, az osztályát, az évfolyamát, a magyarórákat, az írást, meg a drámázást. És rohadtul értett hozzá! Meg ahhoz is, hogyan éljen rózsaszín ködben, hogyan kerülje a felnőttkor és a felelősségvállalás gondolatát, aztán eltelt néhány év... és képkockákba zártam a tinédzserkoromat. Jegyzet.

Hm... ha most, szemtől szemben állnék a tinédzserkori énemmel, Tusival, akkor ő megrökönyödve állna előttem és a fejét fogná, úristen, mi lett belőle(m)… majd valahogy így zajlana a dialógusunk:

  • „Figyelj már, Anyukám, rohadtul nem erről volt szó!” – hevesen tiltakozna a tinédzserkori énem, Tusi.
  • „Megesik.” – 24 évesen csupán ennyit mondanék. Higgadtan.

Tusi pedig azért tiltakozna ennyire, mert nem értené, mi történt. Nem értené, az évek során hogyan változhat meg ennyire valaki, hiszen én, 24 évesen higgadtabb, kitartóbb lettem, tudatosan építem a jövőmet, teszek a céljaimért, mindemellett folyamatosan kilépek a komfortzónámból. Mert tudom, mit akarok. De a szőke fruska, Tusi, kicsit más volt. Pontosabban egy igazi drama queen! És értett is hozzá...

Tusi, a drama queen

Tusi szívesen élt rózsaszín ködben, kerülte a felnőttkor kósza gondolatát is, mert ugye felnőttnek lenni felelősséggel jár, az meg szar érzés, aztán ott van a szerelem is, ami előbb-utóbb úgyis beköszönt az életébe, és az is szar érzés. Mert tuti, fájdalommal jár. Ennek ellenére Tusi mégis hitt a tündérmesékben, kereste a szőke, göndör hajú (!) herceget – de beérte volna az énekes, Mikával is. Angolul nehezen tanult meg, ő volt az örökké újrakezdő, viszont nem adta fel, sosem adta fel, mert hitt magában. Ahogyan abban is hitt, ha törik, ha szakad, ő írni fog, megtalálja a módját, hogy elérje a célját.

Imádta a gimnáziumi éveket, ó, azok a magyarórák! Plusz feladatokat is szívesen vállalt, egyszer oroszul megtanulta Tatjána levelét Anyeginhez – az orosz nyelvvel sosem volt gondja –, másszor meg nyelvújításba kezdett és új szavakat alkotott. Ez pedig nagyon boldoggá tette. Olyannyira lelkes lett, hogy időközben egyre több magyar órát vett fel, divatos szóval élve: faktos lett.

Csak úgy itta Puskin, Gogol, Bulgakov szavait, Franz Kafkát, meg George Orwellt is szerette. És őrülten rajongott a csodálatos József Attiláért, Radnóti Miklósért, illetve Ady Endréért! Ady Endre Párizsban járt az Ősz című költeménye olyannyira magával ragadta a szőke fruskát, hogy amikor először járt Párizsban – stílusosan, ősszel – és az avarban tipegett a magassarkú csizmájában, nem arra koncentrált, soha többet nem vesz fel magassarkút, hanem Ady soraira. A rímek egyfolytában csengtek a fülében, mindeközben pedig megadták a hangulat esszenciáját. És a lépések kattogó – tipegő (?) – ütemét.

Tusinak volt kisugárzása. Meg hangos nevetése is. Jóllehet néha túl harsány volt, ez sokak szemében szálka volt, de ő akkor ezt úgy találta Jónak. Mindig csak úgy cselekedett, ahogyan Jónak látta. Médiafesztiválokra járt, iskolaújságot alapított, és ha az egyik tévéstáb épp a gimnáziumban forgatott, tudta, ott a helye… a kamerák előtt! Kereste a nagybetűs lehetőségeket. És ahogy csak tudott, élt is velük.

Imádta az osztályát, az évfolyamát, a közös összejöveteleket, a szalagavató próbákat és persze magát, a szalagavatót. Az egyik legjobb barátja – aki mellékesen tehetséges táncos volt a táncpartnere, tehát botláb ide vagy oda, a siker garantált volt. De Tusi túlizgulta a keringőt, ahogy általában szinte mindent, elrontott pár lépést, a táncpartnere viszont játszi könnyedséggel orvosolta a problémát, és mondhatni „kijavította” a lépést. A dal végére pedig minden a helyére került. Mindenki a helyén állt és minden a lehető legnagyobb rendben zajlott. Tusi életének egyik legszebb napja volt. A szalagavatón minden tinilány egy kis időre hercegnő lehet, elfelejtheti, nyakán az érettségi, bele kell húzni, mert minden százalék és pont számít, nem kellene „elszúrni” a felvételit – feltéve, ha szeretne továbbtanulni. De nem is ez a lényeg, hiszen az szíve-joga, viszont abban egyetérthetünk, a szalagavató egy csodálatos esemény. Tusi pedig imádta. Még botlábbal is.

Ha Tusi szekrénye mesélni tudna…

Ha Tusi szekrénye mesélni tudna, elmesélné, mindig is kurva nagy kupi volt benne, sosem fért el semmi, ennek ellenére újra és újra próbálkozott a szőke fruska, meg a barátnője azzal, hogy találnak szabad helyet benne. Ez amolyan „közös projekt” volt. Közösen tömjük tele a szekrényt projekt volt, hiszen csak elfért még egy tornazsák, vagy váltócipő, mert a magassarkúban néhanapján megfájdult az ember lányának a lába. Szóval a szekrény csak tűrt és tűrt, esetenként elege lett, akkor pedig zárat kellett cserélni rajta. De titkon rajongott a focilabdás kulcstartóért, amellyel Tusi minden hétköznap örömmel jutalmazta meg. Jutalom volt a szekrény számára, mert olyan szépen, dallamosan forgott a kulcs a zárban, hogy azt öröm volt hallgatni. Egyébként a focilabdás kulcstartóról hiányzott egy név, ezért Tusi balkézzel ráfirkantotta Zidane nevét. Tudniillik, a szőke fruska imádta a focit, a Real Madridot meg főleg, és nem, nem volt divatszurkoló. Menthetetlenül Zidane-fanatikus volt, amihez persze egy focilabdás kulcstartó is dukált. Ennyi.

A nyikorgó szekrény azt is elmesélné, sokszor látta Tusit és a barátnőit hangosan vihorászni, leülni a folyosón található, hosszúkás padok egyikére, és becsöngetés után kikukucskálni az ajtón. A szünetben a csajok a büfé közelében „ólálkodtak”, vagy sztorizgattak a hétvégi buliról, meg az ahhoz kapcsolódó élményeikről, és közben már tervezték a következőt, egyébként pedig készültek a tanórákra, viszont önként nem szívesen jelentkeztek felelésre. És mindez így volt rendjén.

Ahogyan az is, a barátnők mindig összetartottak, az osztály és az évfolyam is. Egy összetartó társaság volt, különleges személyekkel, álmokkal és persze a beszédes szekrényekkel.

Miután felidéztem a gimnáziumi éveimet, és ezáltal a tinédzserkorom képkockáit, tudatosult bennem, hogy bakker én sem leszek már fiatalabb! Májusban leszek 25 éves, oké, ez mellékes... viszont a tablóképem még most is őszintén mosolyog rám. Főleg Tusi, aki akkor még nem vette kezébe az irányítást, persze tudta, mit szeretne elérni az életében, de azzal nyugtatta magát, majdleszvalahogy.

És egészen addig nemvoltsehogy, ameddig az évek nem erősítettek meg engem és az akaratomat… ehhez persze szükség volt arra is, hogy elfogadjam a felnőttkor gondolatát, és magát a felnőttkorral járó felelősséget is. Tulajdonképpen ebben különböztünk leginkább, hogy ő, a szőke fruska, akkor még ezt nem értette meg. Hogy is érthette volna meg, a varázslatos rózsaszín ködbe burkolózva!

De Tusi is én voltam. Egy igazi drama queen, csak kicsit szöszkébb változatban, a tinédzserkorom hajnalán. 

Emlékezetes képkockákba zárva. 

(Fotó: Saját)